Hosszabban: egyelőre áll, vagy maximum helyben topog a kismarosi iskola építésének ügye – illetve a minisztériumban és/vagy a kormánynál pattog a labda. Ebből a cikkből kiderül, hogy mi történt eddig, miről tudjuk, hogy meg kellett volna történnie és még biztosan nem történt meg, valamint hogy ez milyen hatással van a korábban hangoztatott menetrendre.
Iskolabővítést jelent be a kormány
Tavaly novemberben derült ki, hogy 16 Pest megyei településen bővíti az iskolát a kormány, vagy egyszerűen új épületet kap. Kismaroson hivatalosan bővítés lesz. Mivel a jelenlegi épület a felhasznált építési technológia és a nem elégséges statika miatt nem bővíthető, végül úgy bővül 16 tantermesre az iskola, hogy a régiből sitt lesz, a csarnokkal együtt – és egy teljesen új épület épül helyette.
Az önkormányzat a hírre gyorsan lépett, hátha sikerül magunknak terveztetni egy iskolát, saját építésszel, nem pedig az állam mondja meg, hogy négyzetméterre melyik típusú korábbi egység fér be. Ez nem jött be. Lett saját építész, az egyébként sajátos világú Kuli László, készült egy koncepció is, amit a nagyközönség előtt mutatott be a polgármester még a pre-covid időszakban. Azonban a projekt gazdája, a Beruházási Ügynökség kisebb, de reményt keltő huzavona után végül a saját tervezőjével dolgoztatott. Ez a Paulinyi and Partners, jó nevű építészcég. Ők készítették el a megvalósíthatósági tanulmányt. Ez alapján dönt a minisztérium, majd a kormány, hogy elindulhat-e a tényleges történet.
Innentől egyébként teljesen a BMSK tartja kézben a dolgot. Arra biztosan számíthatunk, hogy Kismarosnak akkor szólnak, ha kell valami: engedély, infrastruktúra, ilyesmi. Egyébként az egész projekt az államgép belsejében forog tovább.
Az iskola „tervei”
A Paulinyi and Partners, mint a megvalósíthatósági tanulmány készítője még a nyáron megmutatott három koncepciót, három elképzelést arról, hogy festhetne, hogy állhatna fel az épület. Egy online videokonferenciát hoztak össze a polgármesternek, képviselőtestületnek, iskolaigazgatónak, tankerületi vezetőnek. Ez kedves gesztus volt. Itt a bemutatott elképzelések egyikére voksolt a többség.
Hogy végül olyasmi épül-e, nem tudni biztosan.
Az összes terv közös pontja volt:
- iskolaépülettel egybeépített tornacsarnok
- a jelenleg egyben rendelkezésre álló (csarnok+iskola) terület szinte milliméterre beépítése
- minimum két szint
- süllyesztett csarnok, hogy ne legyen egy torony a falu közepén
- modern, de a kismarosi látképbe beilleszthető külső.
A tanulmány elkészítésének határideje június vége volt. Hivatalosan a következő hónapban, júliusban kellett volna rábólintani a minisztériumnak az előkészítő fázis, a megvalósíthatósági tanulmány eredményére.
Hogy rábólintottak-e, nem tudni.
Mivel az EMMI-ből (felelős minisztérium) ilyen információ nem jött, azt sem tudni, hogy akkor végül a kormány elé került-e egyáltalán ennek a 16, csomagba kapcsolt iskolának az ügye. Hiszen közben jött a járvány második hulláma, ami majdnem mindennél előrébb való ebben a helyzetben.
Depriorizáljam a folyamatban lévő projekteket az ismételt priorizálásig?
Ezt a kérdést a Harcosok Klubja című filmben tette fel a narrátor, ebben az esetben pedig akár el is hangozhatott a második járványhullám elején, a parlamenti őszi időszakának indulásakor a kormány munkájának tervezett menetrendjével kapcsolatban.
Menetrend szerint ugyanis a kormány még szeptemberben kellett volna, hogy jóváhagyja a 16 Pest megyei település iskolaépítésének előkészítését és megindítani a kivitelezést: a koncepciókat kidolgozni, megterveztetni, közbeszereztetni. Ez a folyamat eltartana tavasz végéig. A papírmunkázós rész. De a járvány és annak kezelése vélhetően depriorizálta ezt a folyamatban lévő projektet. Az iskolánkat.
Mivel az iskola elbontása és egy, térfogatra minimum négyszer akkora épület megépítése Kismaros egyik legnagyobb volumenű változása, szeptember elejétől minden egyes új Magyar Közlönyben keresem a kormánydöntések között az iskolaépítéseket jóváhagyó döntést. Kifejezetten a kismarosiét is. A legjobb tudásom szerint ilyen döntés hivatalosan eddig nem született.
Tanuszodát, tornatermet novemberben is jóváhagytak például, de nem a kismarosi iskolát, vagy a csomagkapcsolt 16 Pest megyeit. Ha csomagban vannak még egyáltalán. Felcsúton például épül iskola a Gazdaságvédelmi Alapból (Közlöny, 7088. oldal), de ennek előkészítéséről még tavaly márciusban döntöttek, amit idén októberben hagytak jóvá. Tehát: nem része a 16 Pest megyei iskola programjának.
Amiért érdeke lehet itt: csupán egyetlen iskola és mégis, ebben az egyetlen iskolás esetben másfél év volt az előkészítő döntés és az előkészítést jóváhagyó döntés között eltelt idő. A link alatti kormánydöntésben látszik, hogy milyen ütemben folyósítják a pénzeket és hogy alakul a folyamat.
Ha ez alapján logikázunk (amúgy logikátlan ez alapján logikázni, de legalább valamicske kapaszkodó) és figyelembe vesszük, hogy eddig nem hozott döntést a kormány sem ezekről a beruházásokról, sem pedig külön a kismarosi Vilcsek Gyula Általános Iskola bővítéséről, akkor eléggé megnő a valószínűsége annak, hogy jövő szeptemberben még kinyit a Vilcsek és ebben az állapotában nyit ki, ahogy most ismerjük.
De jelenleg a legnagyobb valószínűség szerint a kormánynak kellene határoznia. Az ügy ebben a fázisban van.
De ha mégis jön a bontás, mi lesz a gyerekekkel?
Az építtetőt ez különösképpen nem érdekli. Nem is dolga ezzel foglalkozni. Akinek ez a dolga, az a tankerület, mint az iskola fenntartója. Az önkormányzat meg érdekelt abban a tekintetben, hogy néhányan már belengették, hogy azonnal elviszik a gyereket más iskolába, ha nem lesz jó az ideiglenes iskola.
Mert ideiglenes iskola kell, ez nem vitás. Az is lehet, hogy nem egy, hanem két tanévre kell megoldani, hogy az a mennyiségű gyerek, ami már így sem fér el a jelenlegi iskolaépületben, hanem a tanterme konténer és két közeli bérelt szoba külön családi házakban valahol tanulni tudjon. A lehető legjobb körülmények között. Ez sem vitás. Ennyit tudunk egyelőre.
Amit nem tudni, hogy a tankerületek kapnak-e plusz forrást arra, hogy az épülő iskolákból kiebrudalt gyerekeket elhelyezzék. Vélhetően azzal egyidőben születik erről döntés, hogy az iskolaépítés is zöld utat kap.
A Váci Tankerület vezetése és a Kismarosi Önkormányzat azért kezdettől fogva készít terveket és kalkulációt arra, hogy mi lehetne a jó, vagy a kompromisszumos megoldás a gyerekek elhelyezésére.
Szó volt már arról, hogy alsósok-felsősök külön épületbe kerüljenek, hogy ideiglenes iskolává alakítsanak önkormányzati intézményeket (például a MűvHázat) – valahogy. Számos ötlet felbukkant, néhány már a tervezés első pillanataiban elbukott.
Az önkormányzat legutóbb arra kért árajánlatot egy konténerépületekre specializált cégtől, hogy a teljes iskolát körülbelül mennyiből lehetne konténerépületbe költöztetni.
Az ajánlat alapján napi két évnyi bérleti díj megközelítőleg 41 millió forint, az oda és visszaszállítás, valamint a szerelések mintegy tízmilliós költséggel járnak. A teljes költség a klímával szerelt telepítésre és bérletre körülbelül 55 millió forint két évre. Ennek költsége elvileg a tankerületet terheli, de a legutóbbi információim szerint ekkora összeget nem lehet bepréselni plusz kiadásként semelyik tankerület költségvetésébe.
Zanza, összegzés
Amióta az állam átvette az építkezést, nincs új információ, főleg nincs hír arról, hogy hol jár a kismarosi (vagy a bejelentett 15 másik) iskola építésének ügye. Az építkezés 2021 szeptemberi kezdése a kormánydöntés csúszásával egyre kevésbé valószínű, de továbbra sem lehetetlen.
Kormányszintű döntés az iskolaépítési projekt megindításáról tehát nincs, erre várunk, ez a következő lépés.
A gyerekek elhelyezéséről a tankerület gondoskodik, de az önkormányzat is vizsgált már néhány lehetőséget, főleg intézményi átalakításokkal kapcsolatban, de ajánlatot kért konténeres iskolatelepítésre is.
Végleges döntésről itt sem tudni.
Lakatos Péter
(A borítóképen a BMSK emberei Nyúli Edina igazgatónővel bejárják a kismarosi iskolát még februárban. A szerző fotója)